A Nagy H0 terepasztal
Egy új megközelítés
Építgettem, építgettem, de valahogy mindig belefutottam abba a problémába, hogy nem áll össze az egész. Ezt egyedül nem fogom tudni megcsinálni.
A különböző vonalvezetések révén lehetett ugyan játszani "pöckölős" váltókkal, de hiányzott az a lendület belőlem, amitől ez az asztal átlépett volna a gyerekkorunkból ismert szőnyegen való vonatozást jelentő képzeletbeli vonalon.
Olvastam valahol, hogy az ember akkor igazán tanult, ha rájön, hogy még mennyi mindent nem tud. Én ezt igaznak érzem és számtalan külföldi utazásom alatt volt időm elgondolkodni ezen az egészen. Főleg a repülőgépeken van erre sok idő, illetve a becsekkolások után, a sorbanállások, biztonsági átvilágítások és a hasonló sok-sok várakozással töltött óra során.
Ilyenkor rendszerint egy Model Railroader vagy Indóház magazint olvasgatok és az egyik ilyen út során jutott eszembe a triviális megoldás. Miért ragaszkodom görcsösen ahhoz a megközelítéshez, hogy abszolút polihisztorként a teljes asztalt egyedül készítsem el? Hiszen nem lehetek egyszerre remek asztalos, villanyszerelő, terepépítő művész és nem utolsósorban pélyatervező mester, aki előre látja, hogy a helytelen vonalvezetés milyen későbbi problémákat fog szülni.
Ide bizony szükség lesz külső segítségre.
Körülnéztem a magyar vasútmodellezők világában és Ritter Rudolfra esett a választásom, aki már számos remek asztalt épített kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ezt felfoghatjuk kéretlen reklámnak is, de nyugodt szívvel ajánlhatom Rudit bárkinek, hiszen mérhetetlen türelme és precíz munkavégzése sokat lendített az én projektemen is.
Miután sikerült elengednem a gondolatot, hogy minden én legyek, egy nagy kő esett le a szívemről.
Inkább akkor legyek afféle “kreatív producer”, aki konzultál a szakemberekkel és nem szívja a vérüket napi szinten. Cserébe viszont van remény arra, hogy ez az elég nagy terepasztal 1-2 év alatt valóban kijusson a végtelen ideig tartó sokadik vágányátépítés miatti állandó stagnálásból.
Így már sokkal könnyebb volt nekiindulni a feladatnak. Felvettem a kapcsolatot Fürdős Tamással is a Digitools cégtől, hogy már az elején kipróbáljuk, hogy a megfelelő elektronikák beszerelése és a szakaszolás valamint a váltóvezérlés is megoldott legyen. Ennél a résznél végre nekiláthattunk az E betű közepe nevű rész elkészítésének.
A tetőnek mennie kell!
Mivel az evolúció egy folyamatos dolog, nálam sem volt ez másként. Különböző nyomvonalú pályák megépítése után rájövünk, hogy valójában egy körbejárható asztalt szeretnénk építeni. Nincs mit tenni. Újra kell kezdeni néhány dolgot. Ilyenkor sokat segít, ha az ember a multis munkahelyek bevett módszereihez nyúl és és az úgynevezett "possibility thinking" módszert alkalmazza. Ez tulajdonképpen arról szól, hogy képzeletben el kell jutnunk arra az időpillantra, amikor megvalósítottuk a vágyainkat megépítettük a toronyórát lánccal, vagy bármi hasonlót, ami a szívünk vágya. Az a fontos, hogy ne foglalkozzunk azokkal az akadályokkal, amik meggátolnak minket abban, hogy ezt a célunkat megvalósítsuk. Miután elképzeltük a helyzetet, azon kell elgondolkodnunk, hogy valóban örülünk-e. Tényleg ezt akartuk? Ez vágyaink netovábbja? Ha a válasz nemleges, akkor ne nyúljunk semmihez, valójában nem erre van szükségünk. De ha igen, akkor bizony nincs mese, neki kell ugrani a dolognak, hiszen minden olyan nap amikor a jelenlegi állapot néz vissza ránk csak hátráltat minket.
Tehát valahogyan el kell érni azt az állapotot, amikor a jelenlegi E betűt körbe lehet járni. De vajon hogyan?
Az "Out of the Box Thinking" is segíthet! Mi lenne, ha nem lennének falak? Mi lenne, ha ez a tető valójában sokkal magasabb lenne, a térdfal kimenne az alatta lévő garázs széléig és egy új koszorú megépítésével a 40m2 alapterületű helység helyett most már egy 60m2 helyiség állna rendelkezésre? Ráadásul ez egy olyan szoba ahol nem kell rendet rakni, mert nincs benne átmenő forgalom. Bármennyit haladtunk is a terepasztallal az adott napon, héten, hónapban csak becsukjuk az ajtót és kész.
Onnantól, hogy ez a gondolat megszületett a fejünkben már nem fogunk tudni másra gondolni. Lesznek majd emberek, mint pl. a statikus, akik majd mondanak mindenfélét, meg a kivitelező, aki az áccsal együtt csak csóválja a fejét, hogy biztosan ezt akarjuk-e? De látva az elszántságunkat és a szemünkben lobogó tüzet, meg az építészmérnök által gondosan elkészített terveket végül ők is beadják a derekukat és nekilátnak az erkelülhetetlennek: A tetőnek mennie kell!
Végül sikerült mindent megoldani, rengeteg küzdelem árán ugyan, de elkészült az új vonatos szoba. Immár a megfelelő méretekkel. Most már valóban körbe lehet majd járni a terepasztalt.
Előtte:
Utána:
A másik irányból is szembetűnő változáson mentünk keresztül.
Előtte:
Utána:
Most már valóban kezdődhet az építés kompromisszumok nélkül!
Az E betű közepe, a maga 440cm-es hosszával eddig teljes mértékben dominálta a szobát, az új végleges méretű helyiségben viszont már arányaiban is jobban illeszkedik majd az asztal többi részéhez. Ugyan kellett egy pár évet várni a dologra, de végre megvalósult!
Most már valóban kezdődhet a móka! :)